„belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy”

„Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.”

Csörög a telefon. Szeredából hív egy ismerős. Kétségbeesetten panaszolja, hogy a „szomszédját megölték” a kórházban.
Csörög a telefon. Vásárhelyről hív valaki. Háziorvost keres, aki gyógyít oltás nélkülieket is.
Csörög a telefon. Kolozsvárról egy édesanya. A bentlakásban kérik a zöld kártyát, a leánya eddig ellenállt, de kirekesztik a társai, megbélyegzik, sírva, de rászánta magát az oltásra. Mit tegyen?
Csörög a telefon. Egy beoltott ismerős. Rosszul van. Mit tegyen? Lehet-e tenni valamit a szövődmények ellen?
Csörög a telefon. Barátom „örjöng” 10 percen keresztül, hogy a „fasiszta” RMDSZ hogy tehet ilyet?!

Ismerős helyzet. Amikor a hatalommal, hatalmasokkal szembeni kiszolgáltatottság, tehetetlenség elér egy bizonyos küszöböt, a robbanás, a düh előtt tanácstalan, levert apátia keríti hatalmába az embert.
Hogy juthattunk idáig? Van-e kiút? Hogyan, merre?

Az RMDSZ most már kendőzetlen, arcátlan arroganciával mutatta meg önnön lényegét.

Üzent az erdélyi magyarságnak: semmit nem számítatok!
Az erdélyi magyarság pedig mit csinál? Nyers, vulgáris indu-
latokkal fejti ki véleményét: milliónyi facebook csoportban,
ott  levezetve az indulatot, abban az illúzióban, hogy tiltakozása
ér valamit, hatással lesz a döntéshozókra.

Nem lesz semmilyen hatással. A demokrácia törvényeit, szabályait 30 éve azok alkotják, aki egymás hazugságait tudomásul véve, elnézve és elfogadva mára olyan pénzügyi és hatalmi diktatúrát hoztak létre a kontroll kifinomult, de bru-tálisan zsaroló, megfélemlítő eszköztárával, amely korlátlan hatalomról Sztálin, Rákosi, Ceausecu sem álmodhatott.
Jogra hivatkozva, alkotmányra, szükséghelyzetre, mindig megtalálják a hatalmi (demográfiai) „endlösung” számukra járható útját, megfeledkezve arról, hogy mindezek fölött a legnagyobb döntőbíró: a népakarat.

Az a népakarat, amely harminc év látszólagos, a korábbi hoz képest mégiscsak jóléti álomvilágában lebegve, a panaszokon, siránkozáson kívül úgy tűnik, nem akar semmit. Pontosabban azon kívül, hogy szeretne visszatérni a járvány előtti állapotához, nem képes reálisan meghatározni sem saját helyzetét és jövőképét sem. Nincs is jövőképe.

 Hamis céltáblákra irányítja indulatait, panaszait. Biden, Soros, Johannis, Zuckerberger az össztűz iránya, s eközben saját, pitiáner, ostoba diktátorai ellen alig-alig van egy-egy vaktölténye.
Miközben mára mindenki virológussá lett pro, vagy kontra, mindenki életmódbeli jó tanácsok  kizárólagos tudójává vált, mindenki a járvány ellen küzd, korlátozások ellen, így, vagy úgy, észrevétlen marad, hogy a covid és a körülötte tomboló elmebeteg politikai hisztéria csak elterelés a valódi problémáról.
A valódi probléma a legújabb kori demokrácia csődje, és a gazdasági összeomlás elkerülhetetlensége.
S ahogy a kommunizmus esetében is eredménytelen, reménytelen próbálkozás volt az un. „reform-kommunisták” rendszermegújító kísérlete, éppúgy reménytelen és lehetetlen napjaink politikai és társadalmi problémáira orvosságot találni, ha nem alapjaiban változtatjuk meg a módszert és rendszert.
Ehhez a változtatáshoz azonban értelmes, öntudatos, eltökélt és áldozathozatalra kész, képes tömeg kellene. Ami nincs.
Sőt! Ebben a székely-magyar tömegben nyoma sincs sem a politikum, sem az un. „értelmiség” köreiben az ezen célok, elvek mellett kiálló, hangot adó, a nép számára igazodást jelentő gondolat, magatartás.

A covidterror bevezetésének küszöbén az Székely Nemzeti Tanács továbbra is az őrtűzgyújtogatással van elfoglalva. Az Erdélyi Magyar Néppárt csak a magyarországi választásokra tud agitálni.

Román oldalon egyre több jogász, orvos, ügyvéd fogalmazza meg nyíltan a véleményét. Az erdélyi magyarság ugyanezen rétegei – tisztelet a nagyon kevés kivételnek –  saját jóléti nihiljükbe burkolózva hallgatnak. Jó részüket megvette, vagy egzisztenciális félelemben tartja az RMDSZ, másik részük a magyarországi kormányzati pénzek pórázán lógva szintén nem mer ellenvéleményt kifejteni. Harmadik csoportjuk: a facebookon és baráti társaságokban a székely identitásra, őshonos létezésre oly büszke, „kemény mag” szellemi és lelki ellenállása a „like” és az „enter” billentyű leütése között el is fárad, ki is fullad.

Papjaink – akik elődei évszázadokon át a nemzet lelki megtartó ereje voltak – „bátrabbjai” a gyóntató-szék csendességében tán elsuttognak a tanácstalan, kétségbeesett léleknek egy-egy őszinte szót, mon-datot. Kiváltképp büszkék lehetünk azon lelki vezetőinkre, akik az egyházi birtokocska (50-100-500 hektárnyi) hátterére támaszkodva példát mutatnak a parasztnak az eredményes, önellátó gazdálkodásról.

Más részüket a megye tartja pénz szagú pórázon, s vannak, akik a magyar kormánytól  kapott, templom tatarozási  támogatás miatt nem mondhatnak ellent Orbánék agresszív oltási propagandájának.
Lehet itt elmerülni a múltban, jövőt hirdetni Szent Koronánkról, amíg a „Disznófejű Nagyúr”  garázdálkodik a lélek kertjeiben, a Teremtő is elfordítja tekintetét az íly érdemtelen világról.

Ilyen néppel és ilyen értelmiséggel bármely hatalom könnyűszerrel játszhat kénye kedve szerint.

Játszik is. Olvasható a maszolon!

A kevés székely, aki gondolkodik, és kétségbeesetten keres kiutat a csapdából, most, amikor a globális hatalom agressziója nem nem-zeteket fenyeget, hanem magát a gondolkodó, szabad embert, aggódva és reménykedve figyeli a román eseményeket. Az ember ellen folyó világméretű háborúban most épp azzal a román AUR-ral született taktikai közös nevező, amelyről éppenséggel nem mond-ható, hogy tegnap bármi konszenzus elképzelhető lett volna velük.
( egyébként mindenütt általános, és logikus felállás, hogy a globalista tervek ellen a nacionalista szervezetek lépnek fel egyértelmű elutasítással)
A diktatúra és jogfosztottság most egyformán fenyeget magyart, románt, székely, lengyelt, tótot, svábot. Ha most, ebben a helyzetben nem vagyunk képesek – kölcsönösen – túllépni a múlt sérelmein, beidegződésein – nekik is, nekünk is végünk.

Ezt a székely társadalom jó része világosan látja. Román oldalról is történtek gesztusok az erdélyi magyarság irányába.

 

És ez ijesztő.
Ijesztő a jelenlegi status quot élvező, kihasználó, az oszd meg és uralkodj elvét gyakorló magyar és román politikai elit részére.
Az első pillanatban ráérzett erre a veszélyre, és azonnal támadásba lendült.
„Egy gyékényen árulónak” titulálva a covid terror ellen fellépő román és magyar csoportokat.
Ha nem feltételezünk ezen uszítókról ilyen mértékű szellemi lepusztultságot, amely nagyjából a csimpánz agyi kapacitásának felelne meg, kizárásos alapon csak az a magyarázat adódik megnyilvánulásukra, hogy egyetlen érdekük a román-magyar civódás fönntartása, mert amíg ezzel terelik el a köznép figyelmét, addig szabad a rablás a konc körül.
Nos, Nagyságos Senkik, itt  a választás lehetősége, hogy melyik jellemrajz illik rátok?

Az „elit” aljassága azonban nem ad felmentést senki számára a felelősség aló.
A történelem, mint az élet tanítómestere mutat alternatívát – elvégre demokráciában élünk! – a köznép számára is:
“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy  bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az a nemzet aljas vagy műveletlen.”
gróf Széchenyi István

A jelen „végidőkben” székely-magyar népünk a bölcsesség és becsületesség útját választja-e, vagy megmarad az „aljas vagy műveletlen” kategóriában, azt az utókor fogja látni. Ha lesz utókor.
A jövőbeli krónikás pedig megírja. Ha lesz még majd, kinek.