A történelem sokszor rendkívüli, érdekes, soha el nem képzelt helyzeteket produkál.
Pontosan látható, hogy a világméretű covid-diktatúra és a globalizmus ellen minden országban többnyire a nacionalista, nemzeti identitást őrző pártok, szervezetek lépnek fel.
Ez a helyzet Romániában is. Az AUR, és Mihai Tîrnoveanu által vezetett a Calea Neamului Egyesület a legelszántabb kritikusa a kormány oltással, diszkriminációval kapcsolatos terveinek.
Sajnálatos módon, az erdélyi magyarság egyetlen politikai szervezete sem vállalja fel a székelység, erdélyi magyarság 70 százalékban (a falvakban ez több, mint 90 százalék) oltatlan, tehát oltás ellenes többségének a véleményét.
Az RMDSZ kifejezetten brutális agresszivitással az oltáspropagandát erőlteti, semmibe véve az emberek véleményét. A többi szervezetecske, pártocska meg hallgat, mert a a magyar kormánytól függő köldökzsinórt ha elvágják – tekintettel arra hogy sem tömegbázisuk, sem saját forrásaik nincsenek -,
úgy tűnnének el a süllyesztőben, mint a hargitai ködben a hazautat elvétő csorda.

A román covid- és diszkrimináció ellenes oldalon többen felismerték azt a helyzetet, amely most, a pillanatnyi, mindenkit, románt, magyart egyaránt fenyegető veszély miatt a barikád azonos oldalára sodorta az eddig nem éppen harmonikus viszonyban egymásnak feszülő nemzeti erőket.

A Független Média Szövetség a kezdetektől azt az álláspontot hangoztatja, amelynek most Mihai Tîrnoveanu hangot adott az erdélyi magyarokhoz, székelyekhez intézett nyílt levelében.
A levél eredeti linkje: https://www.facebook.com/mihail.s.tarnaveanul/posts/246345017526842

Mihai Tîrnoveanu levele magyarul:

Felhívás a Romániában élő magyarokhoz:

gyakoroljanak nyomást az RMDSZ képviselőire, hogy NE szavazzák meg a Zöld Tanúsítvány törvényjavaslatokat!
Mi, a szabad románok megtettük ezt a “mieinkkel”, több tízezer e-mailt küldtünk nekik, és sztrájkoltunk a pártközpontjuk előtt.
Bizonyára csodálkoznak, hogy én, akit Önök “ellenségnek” tartanak, miért teszem ezt a felhívást, ezt a nyílt levelet. Bizonyára sok romániai is ugyanezen gondolkodik. Úgy vélem, hogy mindannyian ugyanabban a helyzetben vagyunk, ahol az emberi szabadságunkat és méltóságunkat tapossák sárba, amikor ahhoz, hogy beléphessünk egy közintézménybe, munkahelyre vagy bármilyen más helyre, egy QR-kóddal kell beolvasni minket, mint az “áru!”.
Úgy vélem, hogy az UDMR nem képvisel titeket teljes mértékben, attól a pillanattól kezdve, hogy kezet fog a “mi” áruló pártjainkkal, hogy a vállalatok és internacionalista testületek által diktált globalista napirendet szolgálja. Úgy vélem, hogy az UDMR szigorúan választási szempontból ad el nektek autonóm illúziókat, mert még az UDMR vezetői is tisztában vannak azzal, hogy Romániában nem lesz autonóm régió az ország közepén.
Az UDMR egyetlen “befektetése” Hargita, Kovászna, Maros megyében, amely évek óta kormányon van különböző pártok mellett, ezt az illúziót árulja. Az UDMR erre nem képes, de arra igen, hogy saját magyarországi számláira forrásokat vonjon be erre az illúzióra.
Másrészt a valóság az, hogy mind ti, magyarok, mind mi, románok az identitásunkért küzdünk. Ez egy régi küzdelem, mindannyian ismerjük, egy keserves küzdelem a történelem során. Ez még ma is folyik, és az Utolsó Ítéletig fog folyni, különböző oldalakon állunk, túl a politikai “játszmákon”.
De felteszek egy egyszerű kérdést: hogyan fogtok küzdeni az identitásotokért, amikor a városházán vagy a szupermarketben a portás a bejáratnál egy telefonnal szkennel? Hogyan fogod felemelni a fejed? Hogy fogod megvívni ezt a harcot, amikor a magyar menedzsered kirúg a munkahelyedről, ha nincs c@wid útleveled? Hol lesz akkor a szabadságotok és a méltóságotok? Milyen harc lesz a magyarságért, ha elveszítitek a szabadságotokat, mint nép? Mi haszna lesz a magyar nyelvoktatásnak, ha a gyerekeit végül is szkennelik, amikor belépnek az osztályterembe?
Nem érzed, hogy ez a megaláztatás megfojt, akármelyik nyelven is hangzik el? Nem érzi úgy, hogy a bizonyítványra vonatkozó kötelezettség semmissé teszi az Ön jogait? Ti, akik a magyarságotok jogaiért kampányoltok, feladjátok a népi jogaitokat? Önök szerint igazságosnak és logikusnak tűnik, hogy az RMDSZ választott képviselői ezt megszavazzák?

Ha különböző, egymással szöges ellentétben álló frontokon fogunk találkozni a harcban, akkor szabad emberként nézzünk szemtől szembe, ne pedig szegény szerencsétlenekként, akiket épp most szkenneltek be hordárnak. Minden kétséget kizáróan, őszintén mondom, újra és újra találkozni fogunk, szemtől szembe, az Úz-völgyében, Kézdivásárhelyen vagy Sepsiszentgyörgyön, a végsőkig fogjuk vívni a csatáinkat, soha nem lesz vége; de ha már meg kell vívnunk őket, akkor szabad emberként, románként és magyarként vívjuk meg őket, nem pedig egy szegény bizonyítványba írt kódként, nem pedig az új Komintern Internacionálé által diktált globalizmusnak alávetett rabszolgaként. Különben nevetségesek lennénk, mindkét oldalon. Olyanok lennénk, mint a bábuk, egyszerű kartonbábuk, akik harcot imitálnak.

Tehát egy egyszerű üzenetet kérek, sőt kérlek Titeket, hogy forduljatok az RMDSZ parlamenti képviselőihez, e-mailben vagy közvetlenül az RMDSZ székházához:
NE szavazzanak a Zöld Tanúsítványra!

Ne hagyjátok magatokat legyőzni a félelem és a propaganda által! Egyébként, mint már mondtam, különböző oldalakon látjuk magunkat, de nézzünk egymás szemébe, mint szabad emberek! Ha nincs szabadságunk, akkor biztosan nem lesz identitásunk sem!

Aláírás: Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului Egyesület elnöke.

______________________________________________________

Vészhelyzetben a kinyújtott kezet szükséges és illendő elfogadni. Szégyellheti magát az egész magyar romániai politikum, hogy ezt nem ők tették  meg. Az alábbi levéllel reagáltunk Mihai Tîrnoveanu felhívására.
Magyarul:

Mihai Tîrnoveanu Úr!

Olvastuk az Romániában élő magyarokhoz intézett felhívását.
Mind a szándékával, mind a tartalmával egyetértünk.
Figyelmébe ajánlom a hónapokkal ezelőtt közzétett petíciónkat.
Sajnos az erdélyi magyarokat egyetlen politikai szervezet sem szólítja meg, hogy lépjenek fel, szervezkedjenek a közös ellenség, a covid-diktatúra elleni harcra.
Tapasztalatunk és meggyőződésünk, hogy a székely nép politikán kívüli többsége józan, realista és mozgósítható, elutasítja mind az oltást, mind a jelenlegi magyar, és román korrupt politikai berendezkedést.
Az erdélyi magyarokat, székelyeket nem könnyű kiszabadítani saját rögeszméik és a politikai rendszer fogságából, de mi, mint civil polgári kezdeményezés, tesszük, amit tenni tudunk, és szolidaritással és reménnyel követjük román barátaink diktatúra és oltás ellenes fellépését.
Székelynek is, románnak is megvan történeti identitása, hite, nemzettudata, amelyért a végsőkig harcol.
Most 2021-re a Teremtő olyan politikai helyzetet teremtett, amely vizsgáztatja a nemzetben gondolkodó, tisztességes, globális hatalomnak ellentmondó szervezeteket, embereket.
Képesek vagyunk-e a közös ellenség elleni harcban félretenni ezer éves ellentéteinket, hogy mind román , mind magyar gyermekeink számára Istennek tetsző, emberi világot hagyjunk.
Ön kinyújtotta felénk a kezét. Tiszteljük érte.
Ha megnézi facebook bejegyzéseinket, a petíciót, láthatja a közös gondolkodást.
Isten segítse Önöket és minket e küzdelemben!

Kovács Gabriella – Sepsiszentgyörgy
Antal Imre          – Csíkszereda
Kovács Nemes László – Székelyudvarhely

_______________________________________________

Románul:

Domnule Tîrnoveanu!

Am citit apelul Dvs. către cetățenii de etnie maghiară a României. Suntem de acord atât cu intenția, cât și cu conținutul său. Vă aducem la cunoștință petiția noastră publicată cu luni în urmă. https://archiv.szovetkezettv.hu//peticio-az-erdelyi-magyarsag-politikai-es-szellemi-vezetoihez/?fbclid=IwAR3asGARMZ3qzn7Q_tiVAcvmjKdDQB_vSGwBFOBvL-m4G6qIzQ25kgeulB0

Din păcate, nicio organizație politică nu face apel la maghiarii din Transilvania să ia măsuri și să se organizeze pentru a lupta împotriva dușmanului comun, dictatura COVID. Experiența și convingerea noastră este că majoritatea secuilor din afara politicii este sobru, realist și mobilizabil, respinge atât vaccinarea, cât și actualul sistem politic corupt din România. Maghiarii și secuii din Transilvania nu sunt ușor de eliberat din captivitatea propriilor obsesii și a sistemului politic, dar noi, ca cetățeni români apolitici și patrioți de naționalitate maghiară, facem ce putem și urmărim cu solidaritate și speranță acțiunile prietenilor noștri români împotriva dictaturii și a vaccinării. Atât secuii, cât și românii au o identitate istorică, credință, conștiință națională, pentru care luptă până la capăt. Acum, până în 2021, Creatorul a creat o situație politică care examinează,testează organizațiile și oamenii care au o gândire națională, care sunt corecți, contradictorii cu puterea globală. Suntem capabili să lăsăm deoparte diferențele noastre vechi de o mie de ani în lupta împotriva dușmanului comun, să lăsăm o lume umană care îi place atât copiilor noștri români, și maghiari, cât și lui Dumnezeu? V-ați întins măna către noi. Vă respectăm pentru asta. Dacă vă uiți la postările noastre de pe Facebook, la petiția noastră, puteți vedea gândirea comună. https://www.facebook.com/F%C3%BCggetlen-M%C3%A9dia-Sz%C3%B6vets%C3%A9g-Sz%C3%A9kelyf%C3%B6ld-105907115098500

Dumnezeu să Ne ajute în această luptă!

Kovács Gabriella- Sfântu Gheorghe
Antal Imre- Miercurea Ciuc
Kovács Nemes László- Odorheiu Secuiesc
__________________________________________________

A levél világos, egyértelmű. Nincs mit tovább kommentálni rajta.
A sajtónak, a médiának nem feladata politika “csinálása”. Feladata a sokoldalú, hitles tájékoztatás, amely minden demokráciában alapja a közélet működésének. Felvettük a kapcsolatot Mihai Lasca független parlamenti képviselővel is, aki szintén megszólította az erdélyi magyarokat.
https://www.facebook.com/DeputatMihaiLasca/videos/258060009675026

A sajtó téglákat tesz ebbe az alapba. A “köz” mit kezd vele, kezd-e valamit vele, épít-e a alapra, az már az erdélyi magyarok, székelyek szabadságszerető, gondolkodó, megfontolt, józan és bátor tagjain múlik.

https://archiv.szovetkezettv.hu//peticio-az-erdelyi-magyarsag-politikai-es-szellemi-vezetoihez/